A címben szereplő szófirdulat terjed szájról-szájra annak az amerikai multinak a magyarországi szolgáltatóközpontjában, amelyben dolgozom. Tam. Amelyben még az időmet töltöm pár napig.

Ambíciózus vagyok, így zavar, hogy mások ugyanazért a munkáért sokkal több fizetést kapnak, csak azért mert több szolgálati évük van, kvázi függetlenül a teljesítménytől. Azonban cseppet sem zavar, ha valaki egy kicsit is, vagy ha sokkal többet keres, mint én, mivel jobb, hiszen ez csak azt jelentené, hogy van értelme gürizni..

Emellett egy mamutvállalati környezetben annyira le vannak butitva a folyamatok, annyira kicsiny rész jut egy-egy pozícióra, egy-egy emberre, hogy annak kezelése, a munka elvégzése túl sok észt, tehetséget, kreativitást nem igényel.

Az idő múlásával egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy új munka után kell néznem, ha szeretném versenyképességem megtartani, és ha szeretném, ha fizetésemre is ez a jelző lenne igaz.

De miért éppen külföld? Ez egy sokrétű kérdés, de két igen fontos aspektusát a teljesség igénye nélkül, röviden kifejtem. Az utóbbi években amikor külföldön jártunk, mindig árgus szemekkel figyeltem az árakat, hasonlítottam a Magyarországon megtalálhatókhoz, és esténként meg fizetések után kutattam.

Valahogy mindig az jött ki, hogy bár a lakhatás és az élőmunka igényes szolgáltatások jóval drágábbak, de a többi dolog nem, ellenben a fizetések már-már összehasonlíthatatlanok, de legalábbis 3x-5x nagyobbak.

Korábban pár-pár hónapot már - egyhuzamban - a feleségem is, én is töltöttünk külföldön, és élveztük, tehát ez nem jelenthetett akadályt.

Ami pedig a másik aspektust illeti, van egy eléggé erős kampány a Magyarországról elvándorlókkal, az elvándorlás mértékével kapcsolatosan. Elképzelhetőnek tartom, hogy a számok melyekről olvasunk, hallunk, túlzóak, de mégis elültette a bogarat a fülemben.

Ha ennyien mennek, ki marad? Sokan mennek a jól képzett rétegből, mondhatnám, hogy sok esetben a legjobbjaink menek. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy amennyiben a jók mennek, akkor miért maradjunk?

Mi is jók vagyunk, azoknak tartjuk magunkat - igen, nagy az arcom, tudom. Az átlag felett élünk, éltünk itthon is, de mégis, egy folyamatos küzdelem itthon az élet. Állandóan küzdeni kell, hogy ne vágjanak át a boltban, hogy azt a szolgáltatást kapd a pénzedért, amiért fizettél. Ha mégsem sikerül helyben, akkor jön a panaszlevél az utólagos reklamációk, amik persze csak viszik-viszik el az energiát.

Lehetett volna maradni, megpróbálni jobbá tenni az országot. Hittem benne, hogy lehet. Csalódtam. Nem hiszem, hogy jelenleg érdemes itthon sok energiát belefektetni, amíg mindkét oldal tele van tolvajokkal. Minden tiszteletem a becsületes és két lábbal a földön járó politikusoké, de kevesen vannak.

Inkább egy jobb, nyugodtabb élet reményében elindulunk hamarosan a francia riviérára, a Cote d'Azurre.